Halmazok:

 

 

 

   Alaphalmaz: azoknak az elemeknek az összessége, amelyeket vizsgálunk.

 

 

   Ha az iskolánk 6.a osztályában keressük a szőke gyerekeket, akkor a 6.a osztály az alaphalmaz. Ha ugyanennek az iskolának minden hatodik osztályát vizsgáljuk az adott szempont szerint, akkor az összes hatodikos tanuló alkotja az alaphalmazt. Ha az iskolánk minden tanulóját vizsgáljuk, akkor az iskola valamennyi tanulója adja az alaphalmazt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyitott mondat:

 

 

   Alaphalmaz: Az a halmaz, amelyben a nyitott mondat megoldásait keressük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reláció:

 

 

Kapcsolat, hozzárendelés, reláció: Adott A és B nem üres halmazok elemeiből alkossunk rendezett párokat, az összes lehetséges módon úgy, hogy a pár első eleme mindig az A, a második eleme mindig a B halmazból kerüljön ki! Az így kapott, párokból álló halmaz bármely nem üres részhalmazát az A és B halmaz elemei közötti kapcsolatnak, hozzárendelésnek, relációnak nevezzük.

 

   (A párok attól rendezettek, hogy első tagjuk mindig az A halmazból, második tagjuk, pedig mindig a B halmazból kerül ki.)

 

Az a halmaz, ahonnan a rendezett párok első elemei kerülnek ki az alaphalmaz. A második elemeket tartalmazó halmaz a képhalmaz. A két halmaz elemei között lehetnek azonosak is, sőt az alaphalmaz és a képhalmaz meg is egyezhet.